2014. november 16., vasárnap

Dave Jr. feat. Kvaka Andrea - Super Simple Love

Hello,

            Ma, egy júniusban megjelent klippel jelentkezem. A dal Dave Jr és Kvaka Andrea közreműködésével született.



            Dave Jr, teljes nevén Dávid Pulai, dj. Kvaka Andreát a 2012-s X-faktor-ból ismerhetjük, Malek Miklós mentoráltjaként bejutott az élő showba is.

            A Super Simple Love egy igazán nyárias és fülbemászó dal, igazán szerették játszani a rádiók. A szerzők is remélhetőleg rádióba szánták inkább, mert a klip nem aratott nálam nagy sikert. (A nézettség alapján másnál sem.)


            A klip amit, az Almost Already készített, egy történetet mond el. A videóban nem az előadók a főszereplők. Két színész játssza a történet szerelmespárját. A klip nyitójelenetében egy „utcazenész” gitározik. Számomra eléggé feltűnő, hogy a vágás nem hiteles, nem talál a hang a gitárral. (Ez csak nekem feltűnő?) A zenésznek nincs utcazenész kinézete sem és az is hiteltelenné teszi számomra ezt a jelenetet, hogy a zenészt a dal szerzője Dave Jr játssza.

            A történet ezen kívül más érdekességet és nagy cselekményt nem tartalmaz. A szerelmes pár egy napját mutatja be. Sétálnak, ölelkeznek, nevetgélnek, selfie-ket készítenek, stb. Érdekes számomra, hogy a nap alatt három alkalommal is leülnek egy teraszra, reggeliznek, majd fagyit esznek, később boroznak. Minden alkalommal a kiszolgáló fiú az előbb említett „utcazenész”. A pár kipróbál egy sétabiciklizést, ahol a biciklit vezető (bicikliző) fiú is szintén a dalszerző. Nekem nagyon zavaró, hogy sok szerepben megjelenik és nagyon olcsó hatást kelt. Valószínűleg ezzel is volt valami célja a készítőknek, de számomra ez nem nyilvánvaló.


            A lány mindig felismeri a zenész fiút. Egészen a klip végéig reménykedtem, hogy ennek valami kimenetele lesz majd, valami érdesek szál a klip végére, de semmi. Bemegy a pár egy kapun. Vége.

            A klipben, főleg a dal refrén részénél a városból láthatunk képeket, ezek felgyorsítva vannak és talán ezek a képek, azok, amelyek tetszenek a klipben. 

           Nekem nem nyerte el a tetszésemet a klip. Szerintem nem nagyon gondolták át, olyan mintha egy egyetemi kötelező feladatként összedobtak volna valamit. A képek szépek, viszont a történet nem tetszik, nem értem a lényegét. 


Nektek tetszik? Tudnátok jobbat készíteni? 


Forrás: 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése