2014. október 26., vasárnap

The Biebers - Stay

Hello,
            Újra egy magyar alkotást hoztam ma, méghozzá februárból. A The Biebers- Stay cimű dalára készült klipet szeretném bemutatni.


            Elsősorban lássuk, hogy ki vagy mi is az a The Biebers? Egy három srácból álló csapat, név szerint: Puskás Péter, Puskás Ádám Dániel, Relph Stuart, akik 2013-ban álltak össze és kezdtek zenélni együtt. A csapat eredeti elképzelése az volt, hogy zenéket gyártanak, és jól szórakoznak majd. Első klipjükben nem jelenik meg az arcuk és továbbra is ezt szeretnék követni, hogy az emberek ne az énekesek vagy előadók alapján ítéljék meg a dalt, hanem azért amilyen. Eredetileg a nevüket sem szerették volna felfedni, nem tagadták, hogy ők azok, de nem is mondták senkinek.

            A csapat neve talán ismerős lehet mindenkinek és a fel nem tett kérdésre a válsz igen. Igen, szándékosan Justin Bieber után nevezték el a formációt, méghozzá annak a reményében, hogy ha valaki a fiatal sztárra keres rá az interneten, talán hátha rátalál a fiukra is és meghallgatja a dalaikat.


            Azt, hogy milyen zenei stílust képviselnek nehéz megállapítani, de nem is érdemes, azt játszanak, ami jön, ami tetszik nekik. Viccesen, úgy fogalmazták meg, hogy elektronikus tánczene az, amivel a legjobban le lehet írni ezt a stílust. Azt mondták, hogy szemben a legtöbb előadóval ők először egy klipben egy képi világban próbálnak gondolkodni, aztán arra írnak egy dalt.

            A Stay a csapat negyedik dala, amihez egy nagyon érdekes klipet forgattak. A dalt a csapat angol származású tagjának a szerelmi élete inspirálta, méghozzá a válása. A klipben ő maga az, aki a keretjelenetekben megjelenik. Ráadásul a klip el is van címezve: to Anna (a volt feleség). Egy szomorú férfit látunk, aki a gyűrűével játszi, iszik, majd leül gitározni. (A klip február 14.-én jelent meg, de azt, hogy ezt valamit jelentene megcáfolta a csapat.)

Innen indul a klip érdekessége. Az alkotók egy kihívásként tekintettek erre a klipre. Meg szerették volna mutatni, hogy hogyan lehet, vagy egyáltalán el lehet-e mondani egy szerelmi történetet kizárólag csak az emberi arcok mozdulataival, mimikával? A videóban több szereplőt is láthatunk, miközben örülnek, nevetnek, sírnak vagy éppen üvöltenek. Eljátszva azt, hogy mit érez az ember egy kapcsolatban.

 Mészáros Kitti és Berentz Janka rendezésében készülő játékfilm, az ‘ACT/OR’ betétdalává vált a dal, így a filmben szereplő színészek tűnnek fel a klipben is. A színészek mellet megjelenik Puskás Peti, a zenekar egyik tagja is, holott a klipeket eredetileg arc nélkül forgatták volna, ahogy már említettem. Így nem is találhatunk benne image részeket, nem látjuk, ahogy az énekes énekel, táncol, stb. A klip két helyszínen készült (Magyarország és Anglia) majdnem négy napot keresztül, így nagyon sok nyersanyag született, amit sok időbe telt megvágni, hogy belekerüljön az, amit szerettek volna.

A klip végén újra megjelenik Stuart, aki a jegygyűrűét a Dunába hajítja, ezzel a kapcsolat végét jelezve.


Nekem a klip teljesen a tetszett kategória, nagyon jól kitalált és megvalósított, és a dal is nagyon tetszik. Nekem egyértelmű, hogy nem egy görcsös klipkészítés volt a cél, hanem valami igazán értékelhetőnek a létrehozása. Nem nagyon szeretem azt a fajta zenét, amit Puskás Peti csinál, de ebben a felállásban kifejezetten hallgatható és szerethető számomra. Ti mit gondoltok? Tetszik? 

Forrás:

2014. október 25., szombat

Hien - The Way I Do

Hello,
            Itt vagyok az első poszttal. A bevezetőben írtam, hogy nem tudok dönteni, hogy hogyan is válogassam ki a klipeket. Hát, ez nem nagyon változott mostanra sem, viszont döntenem kellet, úgyhogy kompromisszumot kötöttem a két verzió között. Ebben a bejegyzésben egy magyar előadó, angol nyelvű dalához készült videoklippel foglalkozom, ami 2014 januárjában jelent meg. Így azért oké, nem?

            Hien vietnami származású és a Megasztár című műsor 4. szériájában tűnt fel először. Ott a 6. helyezett lett. Azóta a karrierje csak felfele ível, habár még csak 20 éves.


           
A The way I do az énekesnő második, Sweet talk című, angol nyelvű nagylemezén jelent meg és A Dal 2014 Eurovíziós nemzeti dalválasztó show elődöntőjébe is bekerült. Az énekeső elmondta, hogy a dalban arról szól, hogy ha nagy döntések előtt állunk, akkor hallgassunk az ösztöneinkre és tegyük, amit szeretnénk.

            A dalt a pop kategóriába sorolták, de rengeteg más stílusból is merített. Hangzásában a kritikusok Daft Punk - Get lucky című dalához hasonlítják, és valljuk be tagadhatatlan a hasonlóság.


            A klip 2014 január 21.-én jelet meg, és Jimy Jameson Hollywood rendezte. A klipben az énekesnő utcazenészt alakít, akinek a szerelme gitáros és különböző helyszíneken zenélgetnek, utazgatnak. A videó hangulata nagyon fiatalos, vadóc és modern. Ez teljes mértékben megnyilvánul a kék rúzsban vagy az I wanna f*ck Rihanna feliratú sapkában, ami talán lehet megbotránkoztató egyesek számára, de a fiatalok körében teljesen elfogadott. Az énekesnő sokszor elmondta, hogy nagyon odavan Rihanna zenéjéért és stílusáért tehát azt gondolom, hogy ez a felirat sem véletlen.

            A klipben a történethez tartozó képek mellett megtalálhatóak az ún. image részek is, ahol az énekesnő a kamerába nézve énekel. Ezek a részek nagyon jól összhangban vannak a történet részeivel, ugyanabban a környezetben vannak forgatva. Az autókázós, sétálós jelenetek nagyon jól visszaadják a dal hangulatát. A klipben megjelenik a dalírás folyamata is, ez egyértelműen azt hivatott megerősíteni, hogy az énekesnő írta a dalt.



            A klipben látható az, ahogy a két utcazenész egy szórakozó helyen énekel, elsőre csak üres teremnek, majd később tomboló közönségnek. Véleményem szerint ezzel azt próbálták megmutatni, hogy ne adjuk fel, amit szeretünk csinálni, hanem kockáztassunk, és nem marad el a siker. A klip végén egy közös hajrá után Hien a nagyközönség előtt énekel miközben az „is it destiny - is it meant to be, is it all just show” sorok halhatóak a dalból. Véleményem szerint nagyon jól átgondolt és megvalósított a klip vége.

            A dalszövegből gondolatokat, fogalmakat ráírtak a videóra így felerősítették a képek hatását, érdekesebbé, tetszetősebbé tették, legalább is számomra.


            Egyértelműen a tetszett kategóriába tartozik a klip, mondjuk ez egy nagyfokú elfogultságból is adódhat, hiszen Hien nálam a kedvelt előadókhoz tartozik. Nagyon jó a klip stílusa, a ruhák, a helyszínek szerintem nagyon találóak. Összhangban van a zene a videóval és úgy gondolom, teljesen átjön az érzés, amit meg akartak mutatni. 

További klipek, videók: https://www.youtube.com/channel/UCgAXHJYgfsN_Tn4yWIzPlXQ
Képek: https://www.facebook.com/hienmusicOFFICIAL


2014. október 19., vasárnap

Bevezető iromány

Hello,

Gondolom nem nehéz kitalálni a blog témáját, hiszen a címe egyértelműen ezt hivatott jelezni. Videó klipek elemzése. Na, jó, talán túlzás azt mondani, hogy elemzés inkább véleményezés.
Számomra fontos és érdekes egy zeneszám videoklipje. Amikor megjelenik egy új klip mindig első dolgom, hogy találok egy nyugodt öt percet és megnézem. Ennek lassan szertartása van: teljes képernyő, HD minőségre kapcsolás, maximum hangerő, ja és a szemüvegem.

A videó nézés után (van, hogy közben) három dolog szokott történni. 1. Tetszett, nézhető, rendben van. 2. Megnéztem, oké, de nem tetszett. 3. Nem bírom megnézni, de a dalt azért meghallgatom. (De van, hogy azt sem).

1. Mikor tetszik valami? Ha szép képek vannak benne, ha látom, hogy elgondolkodtak rajta és valamilyen szinten a videó a zenéhez van igazítva. (Sajnos sokszor látok olyan klipet, amit elképzeltek és kerestek hozzá egy dalt és egy előadót, akivel el lehet adni. Olyankor lehet, hogy jó a klip, de semmi köze a zenéhez, pedig kellene legyen.

2.   A második kategória az, amikor a klip is jó, a zene is rendben van, de nem az én ízlésvilágomat képviseli. Ilyenkor megnézem, hogy tudjam, hogy miről van szó és lehet, hogy a dalt még meghallgatom néha, de nem fogom a klipet megnézni valószínűleg soha.

3.  Na, ez a kategória a kedvencem. (Számomra akkor jó az élmény, ha hamar vége. Ezt most a pozitívan kell érteni. Tehát amikor magával ragad, visz és észre sem veszem és vége.) Az unalmas klipek tartoznak ide, vagy olyanok, amelyeket már láttam. Nem szó szerint. Olyan szempontból, hogy emlékeztet valamelyik régebbire, nagyon hasonlít egy másikra, előre kitalálhatom, hogy mi lesz benne, stb. Szerintem, ha eddig soha nem kategorizáltátok el magatokban a látott klipeket, ezt a kategóriát akkor is ismerhetitek.

Na, igen, ezek a kategóriáim, de ez sem szentírás, nagyon sokszor van átfedés vagy becsúszik egy másik kategória.
Más szempontokat is figyelembe veszek, amikor megnézek egy klipet, de ezeket majd a konkrét példáknál.
Tisztázzuk azért, hogy nem minden stílus, nem minden előadó klipjét nézem meg. Azt nézem, meg amelyik érdekel, amelyikről sokat hallok, vagy csak amelyik a szemem elé kerül. Most jöhetnek a felháborodások, hogy akkor nem lesz elég körültekintő a blog, nem fog lefedni nagyon sok területet. Nem is ez a célom. Nem akarok arról véleményt mondani, amit nem ismerek, vagy nem érdekel, az nem lenne érdekes sem érdemes.

Sokat gondolkodtam, hogy milyen tematika szerint vezessem ezt a blogot. Csak úgy, véletlenszerűen nem akartam kiválogatni a klipeket (akkor csak nyálas szerelmes, táncolós klipek kerültek volna be), tehát két variációra gondoltam: 2014 minden hónapjából kiválasztok egy abban a hónapban megjelent klipet (amerikait vagy angolt) és azt elemzem. Ami ugyebár így is elég személyes lenne, mert nagyon sok klip van és természetesen a nekem legjobban tetszőt elemezném.
A második variáns pedig az lenne, hogy magyar előadók klipjeit elemezném, a legfrissebbeket vagy legnépszerűbbeket. Az amerikai klipekkel úgyis nagyon sokat foglalkoznak. Hm, valószínűleg az utóbbira esik a választásom.

Hamarosan jelentkezem az első poszttal. 

Ja, és akkor egy mostani kedvenc: (mert olyan szép)